A székely–magyar rovásírás (vagy székely írás vagy magyar rovásírás) alapvetően alfabetikus írás, amelynek egyes elméletek szerint szótagjelei, szó- és mondatjelei is vannak. Jellemzője, hogy minden hangra külön jelet alkalmaz. A székely-magyar rovás a kialakulásától kezdve folyamatosan használatban lévő, ma is élő írás, amely egyrészt a magyar írások közé, másrészt a rovás íráscsaládba tartozik. 2015-ben magyar nemzeti szabvány lett a rovásírás, amely a Szabványügyi Közlöny 2015. július 1-i számában jelent meg.
A tudományosan alá nem támasztott egyik eredetelmélet szerint a székely-magyar rovásírás közvetve a birodalmi arámi írásból eredt. Simon Péter, Varga Géza, Szekeres István és mások szerint a székely írás egy ősi, szó- és mondatjeleket alkalmazó írásból származik, amelyet a magyar nyelv számára fejlesztettek ki. A székely-magyar rovás nem azonos sem a nagyszentmiklósi kincsen is látható az írástörténeti szakirodalom egy részében „tiszai írás” néven tárgyalt kárpát-medencei rovásírással, sem a kazáriai rovásírással.
Ezt az írást a magyarok több csoportja használta, s mindennapi használatra alkalmas írásként a székelyek őrizték meg. A legrégebbi feliratokat leggyakrabban különböző anyagokba, például fába, csontba, kőbe és fémbe karcolva, illetve vésve lehet megtalálni. A középkortól megjelenik a kézzel papírra írott változata, a jelenkorban pedig a nyomtatott és digitális formája is.