Emlékezzünk!

Végső Búcsú Pelikán Imre — az általunk annyira szeretett Imre bácsitól — a Baross Gábor Telepi Polgári Kör Örökös és Tiszteletbeli Elnökétől

Tudtuk keserves napoknak kell következniük, de reménykedtünk hátha mégsem, hátha csak később, szívünkkel próbáltuk elhessegetni magunktól azt, amit sajnos az eszünkkel tudtuk — nem lehet! A lesújtó hír után jöttek is a nehéz fullasztó napok, nem kímélve sem közeli sem távoli ismerősöket, igaz barátokat,  szeretetet és tiszteletet örökké érző Barossiakat.

Eltávozott közülünk egy olyan ember, akit mindenki ismert a Baross Gábor Telepen az elmúlt évtizedekben. Ott volt az iskolában, a templomban, a Szent Bernát Házban, a kerületi közéletben díszpolgárként, de leginkább a Baross Gábor Telepi Polgári Körben, ahol nap, mint nap tevékenykedett.
A száz év után újjáalakult civil szervezet alapítója volt. Nyugdíjas évei alatt minden erejével azon munkálkodott, hogy az itt élők számára színvonalas és mozgalmas közösségi életet szervezzen. Mindezt úgy tudta intézni, hogy nem volt olyan ember, akit ha Imre bácsi megkért valamire, az nemet mondott volna neki. Mindenki tudta, mert szavajárása volt: “Mi nem tudunk ezért semmit fizetni. Nincsen erre pénzünk, csak megköszönni tudjuk édes öregem!” Mégis évről-évre fejlődött a Polgári Kör, épült, szépült a közösségi ház, lett új tornatermünk, új könyvtárunk, szakköreink Imre bácsi irányítása és szervezése alatt. Felépült a kerület gyöngyszemeként emlegetett Donát-hegyi emlékhely is.

Hihetetlen energiával dolgozott, korát meghazudtolva járt-kelt köztünk, intézte az ügyeket, és 76 évesen, amikor ketten mentünk az okmányirodába ügyet intézni, bosszankodva mondta nekem, miközben előttem sétált, hogy “nézd meg kicsi szívem, úgy totyogok, mint egy öregember.” Jót nevettünk rajta, és mentünk tovább, hiszen intézkedni kellett, meg kellett tanulni az új szabályokat. Velem együtt tanulmányozta a KSH statisztikákat, a számítógépes adóbevallásokat, és megtanult mindent, amit más földi halandó ilyen idős korában már fel sem tudott fogni talán.
Boldog volt, ha egy újabb szakkört indítottunk el, minden egyes újabb emlékhely felállítása, egy-egy újabb megemlékezés, karácsonyi ünnepség után elégedett mosollyal nyugtázta: “Ugye kicsi szívem, ez is milyen jól sikerült? Láttad milyen sokan voltak, és a jó Isten mennyire szeret minket, mert most is sütött a nap!?”
Szeretett felesége halála után volt ereje megrázni magát, és még nagyobb energiával dolgozni 91 évesen is. Rengeteg időt szánt a Polgári Kör ügyeinek átadására, hiszen lassan fáradt, szívesen vette az állandó segítséget, támogatást ebben a munkában, és észrevétlenül átadott szinte mindent mire betegsége olyan stádiumban került, hogy korlátozta mozgását. Kérésére ekkor vállaltam el az elnökséget, de biztonságot adott nekem, hogy elméje az utolsó pillanatig teljesen friss maradt, mindent számon kért, ellenőrzött, távolról is szemmel tartott. Bármiben számíthattam rá, olyan dolgokra is odafigyelt és figyelmeztetett – még az ágyhoz kötve is – amit esetleg én nem vettem volna észre. Sajnos azonban egyre többet emlegette feleségét, az elmúlást, és azt a pár soros versikét is többször elmondta, amit a halála után üzenne nekünk. Hiába próbáltam elterelni a gondolatait, mindenféle feladattal, mégis egyre többször “végrendelkezett”.
Láttuk, hogy lassan romlik az állapota, ezért külön örültünk, ha egy-egy új rendezvényről szóló beszámolót mutathattunk be neki a számítógépen, mert fizikailag ugyan nem volt köztünk, de mindig velünk volt.

Elégedetten szemlélte a felvételeket, és nem volt nála boldogabb ember a Földön azon a napon, amikor megkapta a Pelikán Imre Közösségi Ház kulcsát, és olyan sokan köszönthettük Őt a születésnapján.
Aztán bekövetkezett az, amitől nagyon féltünk: egyszer csak végleg elaludt. Ekkor úgy éreztem: itt hagyott minket. A hír hallatán az első gondolatom az volt, hogy nagyon magunkra maradtunk. De az önző sajnálkozás helyett inkább azt a pár sort osztanám meg Önökkel, amit Imre bácsi üzen nekünk:

 “Ha majd emlékeztek, ott leszek veletek!
   Fájna ha látnám hogy könnyeztek!
   Rám mindig mosolyogva gondoljatok,
   Mert én már Böbikém mellett
   Odafenn jól vagyok!”

Emlékezzünk így erre a kivételes és pótolhatatlan emberre, Pelikán Imre bácsira. Olyan példát mutatott Ő nekünk, ami keveseknek adatik meg. A közösségért végzett áldozatkész munkája pótolhatatlan lesz számunkra. Hálás vagyok, hogy ismerhettem, dolgozhattam vele.

                                                        Bodnárné Fehér Erzsébet
                                                        A Baross Gábor Telepi Polgári Kör elnöke

Pelikán Imre